A Dr. Piróth Endre Szociális központ Táplánypusztán, Győrtől 7 km-re található, a 81-es főút mellett. Gépkocsival, autóbusszal könnyen megközelíthető. Csendes, nyugodt helyen fekszik. Központi épülete egykor Lévay gróf tulajdonában állt, újabb épületei a kastélyt körülölelő parkban létesültek.

Az intézményt 1957-ben mint általános otthont létesítették, majd 1982-ben pszichiátriai betegek ellátására szakosodott. Alapfeladata szerint számottevő kórházi kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek ápoló-gondozó otthona, ezen túlmenően értelmileg akadályozott, időskorú demenciában szenvedő és szenvedélybeteg lakóink teljes körű ellátását, gondozását és foglalkoztatását valósítja meg.
Az intézményi jogviszony létesítését felvételi kérelem valamint 3 hónapnál nem régebbi pszichiátriai szakorvosi vélemény alapozza meg. Ezek benyújtását követően az intézmény szociális munkása és a beutaló diagnózisnak megfelelő osztály vezető ápolója két alkalommal végez előgondozást, melynek során felmérik a bekerülésre váró általános állapotát, szociális körülményeit, a bekerülés indokoltságát valamint sürgősségi fokát. Mindezek alapján az intézmény igazgatójának jogköre a döntés az ellátás igénybevételével kapcsolatban.
Többszöri bővítés után jelenleg három épületben 350 fő férőhellyel rendelkezünk. Kastélyépületünk 85, két másik házunk 185 és 80 fő számára ad otthont. Az ápoló-gondozó tevékenység 5+1 gondozási egységben folyik, melyekben homogenitásra törekszünk: a lakót elhelyezése során életkora, neme és állapotának figyelembe vételével a számára leginkább megfelelő gondozási részlegre irányítjuk. Ilyen módon külön részlegen valósul meg a pszichiátriai beteg, értelmileg akadályozott, szenvedélybeteg, az időskorú demens és halmozottan sérült, valamint a speciális ellátást igénylő (beilleszkedési problémákkal küzdő, esetenként antiszociális) lakók ellátása; mely részlegek között természetesen biztosított az átjárhatóság az ellátottak állapotváltozásainak, egyéni szükségleteinek függvényében.
Lakószobáink az épület jellegének, adottságainak függvényében 2-4-5-10 ágyasak, a szobaközösségek kialakítása során a lakó állapotának figyelembe vétele mellett igyekszünk érvényre juttatni lakóink egyéni kívánságait is.
|
|
Megyei fenntartású otthonként törekszünk az egyre magasabb színvonalú szolgáltatások biztosítására. Ennek érdekében hoztuk létre 1995-ben a Piróth Alapítványt, melynek célja az ápolási-gondozási körülmények folyamatos korszerűsítése, az intézményünkben folyó szakmai munka minőségének állandó fejlesztése. Az intézményben dolgozó munkatársak személyre szóló fizikai, egészségügyi és mentális gondozást nyújtanak ellátottainknak.
A fizikai ellátás keretein belül – lehetőségeinkhez mérten - folyamatosan törekszünk a külső és belső környezet megfelelő kialakítására. Intézményünk saját konyhával rendelkezik, így a napi háromszori étkezés mellett lehetőségünk van az egyéni igények figyelembe vételével diétás, speciális étrend összeállítására is. Az intézmény gondoskodik lakóink részére ágynemű, textília, szükség esetén személyes ruházat biztosításáról, valamint tisztításáról és javításáról. Intézményünkben napi rendszerességgel fodrász, heti rendszerességgel pedikűrös szolgáltatásai vehetőek igénybe. A büfében kávé, üdítő, tejtermék, pék-és hentesáru, gyümölcs, dohánytermék kapható; hetente egy alkalommal a nyári időszakban fagylaltot, téli időszakban friss cukrászsüteményt is vásárolhatnak lakóink. A hitélet gyakorlására is helyben – Táplánypusztán – van lehetőség.
|
|
Az egészségügyi ellátás keretében intézményünk gondoskodik az ellátott állapotának folyamatos ellenőrzéséről, rendszeres orvosi felügyeletéről, ápolásáról, gondozásáról, esetenként kórházi kezeléséről, valamint a lakó számára szükséges gyógyszerekhez és gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutásról. Főállású pszichiáter szakorvos napi szinten, részmunkaidős belgyógyász háziorvos heti két alkalommal és igény szerint áll lakóink rendelkezésére. Szükség esetén Töltéstaván biztosított a fogászati szakorvosi rendelőben való ellátás; tüdőszűrő vizsgálatra évente egy alkalommal helyben van lehetőség. A mentálhigiénés csoport szociálpedagógus, művelődésszervező, pedagógus, mentálhigiénikus szakemberei végzik lakóink mentális gondozását, mely a lelki egészség megőrzésében való segítségnyújtást jelenti. Támogatják a lakókat beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségeik leküzdésében, külső és belső kapcsolataik ápolásában, segítséget nyújtanak egyéni nehézségek, problémás élethelyzetek kezelésében valamint az életminőség megőrzésében.
Intézményünk kiemelten fektet hangsúlyt az ellátottak testi-lelki aktivitásának fenntartására és megőrzésére. Lakóink részére fizikai (munka jellegű), szakkör jellegű valamint szórakoztató- szabadidős elfoglaltságokat kínálunk. Munkaképes lakóink részére rendszeres és időszakos munkákat ajánlunk, melyekért munkabért/munkajutalmat kapnak állapotukhoz és életkorukhoz viszonyított teljesítményük függvényében.
Jelenleg az alábbi munkalehetőségek állnak lakóink rendelkezésére:
|
|
|
|
Lakóink érdeklődéséhez, állapotához és igényeihez igazodva kulturális, sport és szórakoztató jellegű foglalkozásaink rendszeresen, szakkör jelleggel működnek. A zenehallgatás és irodalmi kör lakóink kulturális igényeit hivatott kielégíteni. A személyiségformálás, önkifejezés lehetőségét bábfoglalkozás és drámacsoport, valamint a Szív-Zörej ritmuszenekar biztosítja.
Heti két alkalommal – igény szerint többször is – sportfoglalkozás áll lakóink rendelkezésére a szabadban vagy az intézmény kondicionáló termében. Saját fazekas műhelyünkben, kézműves foglalkozás keretében sajátíthatják el lakóink az agyagozás technikáit. Gondozási egységenként, hitoktató által tartott bibliaórákon ökomenikus szellemben nyílik lehetőség a hitélet gyakorlására. A Mozi Klubban hetente filmklasszikusokkal és aktuális újdonságokkal várjuk a kikapcsolódásra vágyókat.
|
|
A művészeti jellegű és sportfoglalkozások résztvevői számára országos szinten is lehetőség nyílik a szereplésre. Intézményünk rendszeresen sportoló lakói a Dr. Piróth Sportegyesület tagjaként rendszeresen vehetnek részt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség regionális és országos versenyein, melyeken atlétika, asztalitenisz, kerékpár, tollaslabda sportágakban is eredményeket érnek el.
A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület tagjaként művészeti jellegű csoportjaink rendszeresen és eredményesen szerepelnek kulturális fesztiválokon, rendezvényeken.
|
|